ikon

International Agricultural Community

ikon Network
boldi center
nemzetközi agrárközösség
Hír / Borászat
Először került magyar borászat a világ TOP 100 legjobbjai közé
21.09.22.   08:03

image

Harmadik alkalommal választották meg a világ legjobb borászatát a World’s Best Vineyardson, idén első alkalommal egy magyar borászatnak is sikerült felkerülnie a 100-as listára. A tokaji Szepsy Pincészet a 62. lett.

 
Az első helyezett zsinórban harmadszor az argentin Zuccardi Valle De Uco szerezte meg. A William Reed angol médiavállalat által 2019-ben alapított díj célja a borturizmus népszerűsítése világszerte, másrészt hogy a szavazás mechanizmusából adódóan évről-évre új pincészetekre irányítsák a figyelmet. 22 régióra osztják a világot, minden régióban 36 szakembert kérnek fel egy 7-es lista leadására, ahol névsor azonban évről-évre változik. Ennek köszönhetően idén például új országként többek között Libanon és Oroszország is felkerült a 100-as listára, olyannyira, hogy a libanoni Karam Wines a 14. helyével a valaha volt legsikeresebb újonc címet is kiérdemelte. A korábbi évek 50-es listája helyett idén a legjobb 100-at nevesítették.


 Szenzációs hír, hogy erre a listára egy magyar borászat is felkerült: a tokaji Szepsy Pincészet a 62. helyet érte el.

 
A Szepsy család az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult, így a család és a bor történelme, élete elválaszthatatlan egymástól. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Cél a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben, kompromisszumok nélkül. Ezért is választották a magasan fekvő, köves talajú, meredek lejtőjű dűlőket, idős szőlőtőkékkel – az átlag életkor: 40 év feletti. Szelektálják a kis-, laza fürtű Furmintot főleg a mádi területeken, ugyanakkor a termőhely megismerés vágya további területek felfedezésére is ösztönöz Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mezőzombor, Rátka és Tállya községekben is.

 

A szereplőket a következő videókban tudja megnézni:

 

Boldi Center logo Csatlakozok az Agrárközösséghez

borászat

Forrás: https://szegedamindenem.wixsite.com/

109

További friss híreink

Videó / Tudósítás
21.10.22.
Szegedi tükörponty 1. rész
Szegedi tükörponty 1. rész

Hír / Támogatás
21.10.22.
Azonnal benyújtható támogatások - és konkrét összegek 2023 után!
Azonnal benyújtható támogatások - és konkrét összegek 2023 után!

Videó / Tech-Tudomány
21.10.22.
Precíziós talajtérképezési szakmérnök/szakember képzés
Precíziós talajtérképezési szakmérnök/szakember képzés

Videó / Gépészet
21.10.11.
Műtrágyaszórás és kombinátorozás | Mtz 50 [2021]
Műtrágyaszórás és kombinátorozás | Mtz 50 [2021]

Hír / Egészség-életmód
21.10.10.
Gránátalma szüret Balatonfüreden
Gránátalma szüret Balatonfüreden

Videó / Tudósítás
21.10.08.
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2021
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2021

Videó / Gépészet
21.10.04.
Groenbemester zaaien door Te Winkel Agro | Fendt 516 | Fendt 828 | Lemken | Vegniek
Groenbemester zaaien door Te Winkel Agro | Fendt 516 | Fendt 828 | Lemken | Vegniek

További friss hirdetéseink

Hirdetés / Termény
21.09.20.
Vegyes OCSU eladó!

Vegyes OCSU eladó!

302
Egyéb termény
,
20 t
,
Eladó
Hirdetés / Gépek
21.08.23.
John Deere - ÁR A KÉPEKEN

John Deere - ÁR A KÉPEKEN

158
Vetőgép, Ültető, Palántázó gépek
,
Szemenkénti vetőgép
,
John Deere
,
2000
,
Új
,
Eladó
,
1 kg
Hirdetés / Eszközök
21.07.26.
Eladó Kverneland 4 fejes váltvaforgató eke

Eladó Kverneland 4 fejes váltvaforgató eke

1,5 E
Talajművelés eszköze
,
Kverneland
,
2000
,
1.5 t
,
Használt
,
Eladó
Hirdetés / Gépek
21.07.26.
800-as újszerű, IH Cyclo 6 soros szemenkénti vetőgép eladó

800-as újszerű, IH Cyclo 6 soros szemenkénti vetőgép eladó

1,4 E
Vetőgép, Ültető, Palántázó gépek
,
Szemenkénti vetőgép
,
IH Cyclo
,
2005
,
Új
,
Eladó
Hirdetés / Termény
21.07.19.
Körbálás búzaszalma

Körbálás búzaszalma

505
Takarmány
,
Szalma
,
200 kg
,
Eladó
Hirdetés / Termény
21.06.11.
Réti fűszéna bála

Réti fűszéna bála

419
Takarmány
,
Széna
,
200 kg
,
Eladó
Hirdetés / Gépek
21.06.08.
Faapríték-kezelő Vilda – Vákuumos

Faapríték-kezelő Vilda – Vákuumos

335
Erdészeti gépek
,
Egyéb erdészeti gép
,
Agrinova
,
2021
,
Új
,
Eladó
,
13 Le
,
170 kg
Hirdetés / Gépek
21.06.07.
ERDÉSZETI MULCSOZÓ FAE PATRIZIO 50-100 LE

ERDÉSZETI MULCSOZÓ FAE PATRIZIO 50-100 LE

285
Erdészeti gépek
,
Egyéb erdészeti gép
,
FAE
,
2021
,
Új
,
Eladó
,
100 Le
,
10 km/h
,
1 kg
Hirdetés / Gépek
21.06.05.
Varradi kalman

Varradi kalman

198
Élelmiszeripari gépek
,
Csomagoló gép
,
Kaba
,
1991
,
Használt
,
Eladó
,
29 h
,
15 kg
Hirdetés / Állás
21.06.02.
Növényorvos

Növényorvos

852
Kereskedelmi, menedzsment állás/munka
,
1 fő
,
Keres
Hirdetés / Gépek
21.06.01.
Homlokrakodók,és eszközök az FF Agrótól

Homlokrakodók,és eszközök az FF Agrótól

664
Egyéb mezőgazdasági gépek
,
Egyéb
,
Nonius Homlokrakodók
,
2021
,
Új
,
Eladó
Hirdetés / Szolgáltatás
21.05.30.
Bálázás, Bérbálázás!

Bálázás, Bérbálázás!

530
Bérmunka
,
Eladó
× Elfelejtett - új jelszó igénylése!

Kérjük adja meg regisztrált e-mail címét, ahol autómatikusan kiküldött levelünkben módosíthatja jelszavát.

vagy

Adja meg másodlagosan megadott e-mail címét, amelyet a Boldi Center-"Biztonság" menüpontban hozhatott létre a korábbi beállítása alapján.

× Kijelentkezés
Biztos, hogy kijelentkezik a Boldi Center oldalról?
×
× Korlátozva!
Kérjük, ellenőrizze a tartalmat és tartsa be a Boldi Center szabályzatában foglaltakat, miszerint nem tehet közzé obszcén (szeméremsértő, durván illemtelen, trágár) kifejezéseket tartalmazó szöveget, valamint kereskedelmi és marketing célú hirdetéseket.
× Multimédiás feltöltési lehetőségek!
Fénykép feltöltése: jpg,png,gif,jpeg formátumokkal

Videó feltöltése: kizárólag Youtube link bemásolásával
× Korlátozva!
Ez a funkció csak Előfizető számára vehető igénybe!
× Nyilvános információk
× Korlátozva!
Túl nagy fájl, legfeljebb 60 MB a megengedett méret!
Kép feltöltése

Ne zárd be amíg feltöltjük a fájlt!

Videó mérete maximum 20 másodperc (50MB) legyen!

Köszönti a Boldi Center! 6

Legyen Ön is tagja az ingyenesen elérhető
Nemzetközi Agrárközösségnek!

Tipp: Maradjon bejelentkezve az ingyenes közösségi tartalmakért és ajánlatokért!